Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A szervezet küldöttgyűlése 70:0 arányban fogadta el, hogy szenátusi tagjaik támogassák az intézmény alapítványosítását.
Január 20-án este küldött a szervezet (DEHÖK) egy körlevelet az egyetem hallgatóinak – írta meg a Debreciner.hu. Hozzátették: a hallgatói szervezet leveléből kiderül, hogy tegnap tartották a DEHÖK küldöttgyűlését, ahol a kari HÖK-ök képviselői is részt vettek, és amelyen Bács Zoltán egyetemi kancellár felvázolta nekik az úgynevezett modellváltás lépéseit, stratégiáját, valamint a hallgatókat érintő vonatkozásokat. A kancellár válaszolt a HÖK-ösök kérdéseire is – olvasható a DEHÖK beszámolójában.
Hangsúlyozták: a küldöttgyűlés 70 igen szavazattal, 0 nem és 0 tartózkodás mellett felhatalmazta a DEHÖK szenátusban ülő tagjait, hogy szavazzanak igennel a modellváltásra. Indoklásukban azt írják, hogy értékelésük szerint a hallgatók mindennapi egyetemi életére a privatizáció nem lesz hatással, a HÖK érdekképviseleti jogosítványai pedig megmaradnak – írja a portál.
Íme a DEHÖK hallgatóknak küldött levele:
„Kedves Hallgatótársunk!
Tájékoztatunk, hogy a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlése a mai napon a DE Főépület Auditorium Maximum előadóteremben kibővített ülésen tárgyalta a Debreceni Egyetem fenntartói modellváltásának kérdéskörét. Az ülésen a szavazati jogú küldöttgyűlési képviselők mellett a járványügyi szabályok szigorú betartásával a kari Hallgatói Önkormányzatok további választott képviselői is részt vettek. Az ülésen prof. dr. Bács Zoltán kancellár úr adott tájékoztatást a modellváltás lehetőségéről, szabályozott lépéseiről, folyamatáról, bemutatva az egyetem modellváltási stratégiájának tervezetét. Különös tekintettel tért ki annak a hallgatókat érintő vonatkozásaira, majd ezt követően válaszolt az elhangzott képviselői kérdésekre.
A jelen lévő összes hallgatói képviselő a tájékoztatást, illetve szakmai párbeszédet követően 70 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett felhatalmazta a DEHÖK szenátusi képviselőit, hogy igennel szavazzanak a Debreceni Egyetem modellváltásával kapcsolatos szenátusi előterjesztésre.
A küldöttgyűlés a felhatalmazást az alábbi, ülésen elhangzott indokok alapján adta meg.
1. Az első és legfontosabb kérdés az volt, hogy a hallgatók mindennapi életét, legyen szó tanulmányi, szociális, lakhatási, szabadidős, sport tevékenységről, hogyan befolyásolja a modellváltás. A nemzeti felsőoktatási törvény vonatkozó rendelkezései alapján egyértelmű, hogy a hallgatók fentebb felsorolt mindennapi egyetemi életére a modellváltás nincs semmilyen hatással, ugyanis a tanulmányok folytatására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az állami költségvetési szervként működő egyetemeken, mivel ugyanazon közfeladat ellátása történik meg a továbbiakban is, amit továbbra is az állam finanszíroz egy más intézményi jogviszonyban. A hallgató jogviszonya, az oklevélszerzés feltételei nem változnak. Mindezek mellett az állam ugyanúgy biztosítja a hallgatói normatívát is, így az egyetemen nem történik változás az ösztöndíjak rendszerében sem, továbbra is a már megszokott szabályok szerint kerül sor a tanulmányi, szociális és egyéb kari ösztöndíjak kiosztására. A változás a felvételi és a tanulmányok közbeni átsorolás rendszerét sem érinti.
2. Az általános, alanyi hallgatói jogokon és juttatásokon felül kiemelt kérdés, hogy a hallgatói érdekképviselet milyen jogosítványokkal fog rendelkezni, akár az intézményi döntés-előkészítő és döntéshozó testületekbe delegálható szavazati jogú képviselők részarányát tekintve, akár a tanulmányi és vizsgaszabályzat, valamint a térítési és juttatási szabályzat módosításakor gyakorolható egyetértési jogok kapcsán. Ezen felsorolt, a költségvetési szervként működő egyetemeken az Nftv. által biztosított érdekképviseleti jogosítványok eddig garanciákat nyújtottak arra vonatkozólag, hogy a hallgatói érdekek megfelelő szinten képviselve legyenek, illetve érvényesülhessenek.
A kérdés kapcsán elmondható, hogy a Debreceni Egyetem rektori és dékáni vezetése egyöntetűen támogatja, hogy az intézményünkben jelenleg fennálló hallgatói érdekképviseleti jogosítványok a fenntartóváltást követően is maradéktalanul fennmaradjanak. Az intézmény és a HÖK teljes vezetése egyetért abban, hogy a Debreceni Egyetemen az elmúlt 20 évben a HÖK az egyetem vezető testületeinek munkájában, a hallgatói réteg képviseletében, az információk oda-vissza való eljuttatásában felelősségteljesen, konstruktív módon vett részt, ezért a jelenlegi hallgatói érdekképviseleti jogosítványok megtartása indokolt, ahogy a dolgozói érdekképviseletek, vagy az alkalmazotti tanács esetében is ugyanezt gondolják az egyetem vezetői és vezető testületei.
Összességében a rendelkezésre álló információk és a fenntartóváltáshoz kapcsolódó megbeszéléseken elhangzottak alapján a DEHÖK úgy látja, hogy az alapítványi fenntartásba való átkerülés sokkal inkább az intézmény jogi, gazdálkodási környezetének és jogosítványainak megváltozását érinti, mintsem a hallgatók mindennapi életminőségét, értve ez alatt az oktatás színvonalát, az ösztöndíjakat, a lakhatási lehetőségeket, a sport- és szabadidős tevékenységeket, ezért a DEHÖK nem látja akadályát annak, hogy támogassa a szervezeti átalakulás kezdeményezését.
Üdvözlettel:
Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat”
(Debreciner.hu)
Kép forrása: DEHÖK Facebook-oldala